A félelem szorításában
Nov 21, 2025Félsz?
Én is félek. Mindannyian félünk valamitől.
Te mitől félsz?
Én félek a sötéttől, az egyedülléttől, a betegségektől… és leginkább attól, hogy elveszítem azokat, akiket szeretek.
Ma a világban a félelem úgy söpör végig, mint egy láthatatlan cunami. Emberek válnak tőle ingerültté, ellenségessé, sokan bezárkóznak vagy támadnak. A közösségi média tele van egymásnak feszülő szavakkal, vitákkal, gyanakvással. A félelem eltorzítja az emberi arcot, elhomályosítja a lelket – észrevétlenül zombivá tesz.
Ez nem más, mint egy újfajta járvány: a félelem pandémiája.
Nem kell hozzá vírus, mégis pillanatok alatt terjed – egy tekintetből, egy hírből, egy gondolatból is megfertőzhet.
A félelem az egyik legnagyobb stresszforrásunk, és a stressz szinte minden krónikus betegség gyökere.
De van remény.
Meg lehet tanulni nem félni – vagy legalábbis nem a félelem rabjaként élni.
Ezzel a blogbejegyzéssel most az a célom, hogy segítsek neked kiszabadulni a félelem hálójából.
Nem kell hozzá gyógyszer, sem vírusirtó.
Csak öt egyszerű lépés, amellyel együtt legyőzhetjük a félelem járványát:
1. Ismerd meg a félelem biológiáját!
2. Ismerd meg a félelemmel szembeni fegyvereidet!
3. Ismerd meg a védőpajzsaidat!
4. Ismerd meg a félelmed valódi tárgyát!
5. Tanuld meg, hogyan készülj fel a nehéz helyzetekre!
Ha ezeket megtanulod, többé nem a félelem irányítja majd az életedet.
A félelem biológiája - az amygdala
A félelem központjának, az amygdalát nevezhetjük meg.
Tudtad, hogy az agyunkban szinte mindennek van külön központja? Látás, hallás, egyensúly – és igen, a félelemnek is.
Ez a kis, mandula alakú terület mélyen az agyunk közepén, a limbikus rendszerben található – ott, ahol az érzelmeink születnek.
Az amygdala feladata az, hogy megvédjen. Ő a testünk ősi riasztórendszere, amely azonnal jelzi, ha veszélyt érez, hogy életben maradhassunk. Épp ezért reagál nemcsak a valódi, hanem a képzelt fenyegetésre is. Ha például becsukod a szemed, és elképzelsz egy morogva közeledő tigrist, tested azonnal reagál: szaporábban ver a szíved, gyorsabban veszed a levegőt, izmaid megfeszülnek – mintha valóban ott lenne előtted. Ez az amygdala munkája. Amikor ő veszélyt érzékel, azonnal jelzést küld a hipotalamusznak, amely beindítja a stresszreakciót: megemeli a stresszhormonokat, aktiválja a szimpatikus idegrendszert, és felkészít a harcra vagy a menekülésre.
Ez a mechanizmus segített az emberiségnek túlélni – csak éppen a modern világban sokszor már nem tigrisek, hanem gondolatok váltják ki.
Szerencsére van egy másik agyterületünk, ami képes lecsillapítani ezt a folyamatot: a homloklebeny, vagyis a prefrontális kéreg. Ő a racionális, bölcs része az elménknek, aki finoman szól az amygdalának: „Nyugalom, ez csak egy kép – nincs valódi veszély.”
Ha azonban az amygdala hosszú ideig túlműködik, egyre nagyobbá és érzékenyebbé válik. Ilyenkor már a prefrontális kéreg józan hangját sem hallja meg, és mi magunk is egyre inkább a félelem rabjai leszünk.
Te is érzed úgy néha, hogy a félelem központ túl aktív?
Mi történik, ha az amygdala, a félelem-központ túlságosan aktívvá válik?
Az amygdala – ez a mandula alakú kis rész a középagyunk mélyén – a veszély felismerésére hivatott. Ez őrzi bennünk az életet. De ha túl gyakran, túl hosszasan kapcsol be, akkor egyre érzékenyebbé válik. Növekszik, erősödik, és lassan átveszi az irányítást a józan ész felett.
A prefrontális kéreg, amely a nyugalom és a megfontoltság központja, hiába próbál szólni: „Minden rendben van.” – az amygdala már nem hallja meg. Ilyenkor a félelem uralja a gondolatainkat. Olyan, mintha egy belső hang folyamatosan azt suttogná: „Veszélyben vagy.”
És mi elhisszük. Fantáziálni kezdünk, elképzeljük a legrosszabb forgatókönyvet és észrevétlenül magunkat bénítjuk meg. A racionális hang elhalkul, a félelem hangja pedig felerősödik.
Ekkor születnek meg az automatikus negatív gondolatok, amelyek egymást hívják, egymást táplálják, mint a hangyák, amelyek ellepik a konyhaasztalt. Csak egy gondolat jön – „Mi lesz, ha megbetegszem?” – és ennyi elég, hogy elinduljon a lavina.
Azt hisszük, hogy ha gondolatban felkészülünk a legrosszabbra, akkor biztonságban leszünk.
Pedig ennek az ellenkezője történik: kiszakítjuk magunkat a jelenből.
Nem élünk, csak félünk.
És ha nem élünk igazán, mi értelme félni attól, hogy az életnek vége lesz?
Minden félelem gyökere a haláltól való félelem.
Félünk a betegségtől, mert halálhoz vezethet.
Félünk a pénztelenségtől, mert a túlélésünket fenyegeti.
Félünk bármitől is, mert az életünket veszélyezteti.
De közben elfelejtünk élni – és az élet épp most, ebben a pillanatban zajlik.
Mi lenne, ha ma nem a félelemre figyelnél, hanem az életre?
Ha ma nem elbújnál előle, hanem megélnéd?
Ha tudnád, hogy minden nap, amit szeretettel, hittel és bátorsággal töltesz, az egy teljes nap volt?
Holnap úgyis mindannyian elbúcsúzunk. Legalább ma éljünk igazán!
Ne félj megtenni azt a lépést, amire mindig is vágytál.
Ne félj kimondani azt, amit érzel.
Ne félj önmagad lenni.
Ne félj szeretni, ne félj mosolyogni, ne félj örülni!
Ne félj attól, hogy megbántasz valakit, ha közben önmagadhoz hű maradsz.
Ne félj attól, hogy meghalhatsz – mert ha ma éltél igazán, akkor nincs mit megbánni.
Ne félj hinni, remélni, pihenni, bátornak lenni.
És ha néha csalódsz – tudd, hogy épp az lesz az a lecke, amitől erősebbé és bölcsebbé válsz.
A félelem mindig az élet oldaláról szólít meg: élni akar.
Te csak tanuld meg megszelidíteni, és vezetni őt, ne engedd, hogy ő vezessen téged.
Nem mindegy, milyen fajta a félelem!
Először ismerkedjünk meg egy kicsit jobban a félelemmel. Nem szabad általánosítani. A félelemnek is több fajtája van.
A félelem lehet egészséges és jó félelem is. Ha akkor van ott, amikor szükség van rá és elmúlik amikor már nincs rá szükség, akkor akár jó célt is szolgálhat.
Például jót tesz az a félelem, ami a tűzzel kapcsolatos. Ha félsz a tűztől, akkor óvatos leszel vele és nem égeted meg magadat.
Viszont az a félelem, ami hosszú ideig fennmarad és nincs valós alapja, az már nem a javunkat szolgálja, hanem inkább árt nekünk.
A félelem stressz reakciót vált ki belőlünk. Ugyanígy, amikor a stresszről tanulunk, tudjuk, hogy a rövid ideig fennálló stresszre szükségünk lehet és jó hatással is lehet ránk. A probléma inkább abból származik, ha a stressz krónikussá válik és napi 24 órában velünk marad.
Ha az erdőben hirtelen szembe találkozol egy medvével, és félsz tőle - ez segít abban, hogy túléld a medvével való találkozást. Elbújsz vagy elfutsz, valahogy tudni fogod, hogy most veszély van és ez a félelem és a stressz reakció segít abban, hogy megbirkózz a szituációval és megtaláld a kiutat. De ha hazamész, és folyamatosan a medvén jár az eszed és mikor egy kis neszt hallasz, arra gondolsz, az jut eszedbe, hogy lehet, hogy a medve volt, és ez a folyamatos félelem megmérgezi a napjaidat, napi 24 órában veled van - ez már nem a javadat szolgálja. Ez már túlzott, valós alap nélküli, irracionális félelem.
Tehát különböztessük meg a félelmet egyfajta jó hatású, szükséges, a javunkat szolgáló félelemre, ami akkor van ott, ha van valós alapja és segíti a túlélésünket, rövid ideig áll fenn, amikor szükség van rá és elmúlik amikor a félelem alapja is elmúlik. Valamint van a hosszan tartó, túlzott félelem, aminek nagyon pici valós alapja van és a nagy része inkább illúzió.
Most gondolj valamire, amitől félsz. Próbáld meg beazonosítani, hogy ez milyen fajta félelem. Vajon mekkora a valós alapja? Vajon rövid ideig tartó, vagy már inkább túlzott félelem?
Mennyire racionális a félelmed?
Amikor megkérdeztem sokatoktól, hogy ti mitől féltek sokan írtátok, hogy ezektől: háború, betegség, szegénység, szeretteink elvesztése – ezek valós félelmek is lehetnek, de nem mindig és általában nem tartósan. Érdemes ezeket is tovább bontani és tisztán látni.
Vegyük például a szeretteink elvesztésétől való félelmet. Valamennyire mindenki fél ettől. Őszintén, ahogy írtam a legelején, nekem is eszembe szokott jutni. Ez természetes, mert ha szeretünk valakit, akkor nem szeretnénk elveszíteni. De a kérdés az, hogy mennyi ideig és milyen mértékben tart ez a félelem érzés vagy állapot. Mennyire engedjük, hogy átvegye az irányítást?
Itt jön be a racionalitás – mert a félelem mindig érzelmi alapú, és gyakran túlzásokba visz.
Képzeld el: valaki, akit szeretsz, repülőgéppel útnak indul. Eszedbe jut, hogy történhet vele baj. Ez egy teljesen normális gondolat. De nézzünk rá tiszta fejjel és számoljunk egy kicsi utána. Naponta kb. 100 000 repülőjárat van a világon. Baleset arány: 1.3 millió járatra jut egy baleset. Ez nagyon picike esély. Tehát van értelme annak, hogy az ezen való aggódás megmérgezze a napodat? Racionálisan nézve nincs értelme.
Nem arról van szó, hogy ne gondoljunk rá. Hanem arról, hogy mennyi figyelmet, mennyi energiát fordítunk rá. Hagyjuk-e, hogy beköltözzön a napjainkba, vagy megtanuljuk a helyére tenni?
A félelem akkor válik kezelhetővé, amikor elkezdjük megérteni: a túlzott félelem nem a valóságról szól, hanem arról, amit a valóságról gondolunk.
Szeretnék egy gyakorlatot megosztani Veled, ami segíthet ebben.
Félelem csökkentő gyakorlat: Három racionális kérdés feltevése.
Három kérdést tegyél fel magadnak egymás után:
1. Van ennek a félelemnek valódi, jelen idejű alapja? - Történik most ebben a pillanatban valóban veszélyt jelentő esemény?
2. A félelem mekkora része alapul bizonyítékokon, és mekkora része történeteken, feltételezéseken? - Százalékban is megadhatod: pl. 10% valóság, 90% aggodalom.
3. Ha egy barátom osztaná meg velem ezt a félelmét, amit én érzek most, mit válaszolnék neki racionálisan?
Őszintén válaszold meg ezeket a kérdéseket. Akár le is írhatod. Ezzel átváltasz az érzelmi agyból, az amygdalából - a racionális, nyugtató prefrontális homloklebeny működésére. Már ettől az egyszerű gyakorlattól nagyon sokat tud csillapodni a belső feszültség. Próbáld ki akár most!
